Rebekah Mikaelson ~ Barbie Klaus

♦ Rebekah Mikaelson ♦

♦ ♦ 1006, de 18-nak nézek ki ♦ ♦ ♦ 1008.12.08 és Mystic Fall's ♦ ♦ ♦ lány ♦ ♦ ♦ Ősi ♦ ♦ ♦ The Crazy Blond Vampire Barbie♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Hogy milyen a személyiségem? Na, látod ez egy nagyon jó kérdés. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy összetett és eléggé érzelemvezérelt. Vagy, ahogy Elijah mondaná, igazán őrítő.
Igazándiból Klaus szerint végtelenül romantikus és naiv vagyok, de ezt kikérem magamnak. Jó néha tényleg el tudok kalandozni és sok mindent elhiszek másoknak, de ezen felül nem éri meg velem packázni, ezt mindenki tudja. Mert olyankor elborul az agyam és tényleg egy őrült tomboló nőszemély leszek, és ez nem csak az emberekre, de a vámpírokra is ugyan úgy érvényes. Mivel én soha nem voltam az a fajta ember, aki körül megállt a víz. Szeretem, hogy ha a zajlanak a dolgok körülöttem, de azt még inkább, ha én vagyok a középpontban. Imádok az emberekkel úgy játszani, mint a macska az egérrel. Minden lehetőséget és alkalmat kihasználok, hogy elérjem a céljaimat. Nagyon céltudatos és soha meg nem hátráló típus vagyok, aki ha kell ártatlan, védtelen kislány; olykor komoly felnőtt; hol pedig igazi végzet asszonyává változik... és ami a legfontosabb, sohasem tudhatod, épp melyik énemmel állsz szemben. Nagyon tudok szeretni, de ha valaki megbánt azzal kegyetlenül viselkedek. Hűséges vagyok mind a kapcsolataiban, mind az ígéreteiben. Nem egyszerű tőlem megszabadulni, mert megdöbbentően makacs a természetem, és akkor még enyhén fogalmaztam. Nyugodtan kérdezd csak meg azokat akik személyesen is ismernek.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Alapjáraton nem szeretek magamról sokat beszélni, mivel amit látsz az mindent elárul. De ma azt hiszem, kivételt teszek. De csak, és kizárólag veled, de akkor essünk is neki.
Tipikusan modell alkat vagyok a magam 173 cm-vel és tökéletes alakjával. Lábaim hosszúak, és formásak. Szemeim gyönyörű jég kék színűek, amik igazán figyelem felkeltőek. Mindig gyönyörű szépen ragyognak, s úgy tudok velük nézni, mintha az ember veséjébe látnék. Szemöldököm szépen ívelt. Arcomra bájos vonások jellemzőek, amik igazán megtévesztőek tudnak lenni. Ajkaim közepesen teltek. Hajam mindig is nagyon hosszú volt, ez most sincs másként, körülbelül a hátam közepéig érhet. Csillogó természetes színben pompázik és az esetek többségében göndörtincsekben keretezi az arcom. Bőröm makulátlan és bársonyos tapintású. Járásom könnyed, kecses. Ami pedig az öltözködési stílusomat illeti azt egyszóval úgy lehetne jellemezni, hogy szexis és stílusos. Stílusos mivel mindig a legújabb divatnak megfelelően öltözködöm, de úgy, hogy a saját személyiségemet is belecsempészem. Imádom a magas sarkú cipellőket és a természetes színeket amikkel sminkelni szoktam magam.

♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: Most már semmitől

Amiben kiemelkedő: Sok ilyen dolog van, de talán az emberek manipulálása megy a legjobban

Amiben rossz: Hmm.... Talán...de, nem. Ilyen dologról nem tudok, szóval nincs is


♦ ♦MÚLT♦ ♦
Az én életemről elég nehéz beszélni. Nagyon összetett és nem igazán vidám, de bízom a jó végekben és remélem, hogy az én történetem is jól fog végződni. De akkor essünk is neki. Azt azért előre leszögezem, hogy ha köhögsz, kuncogsz, morogsz, vagy bármi ehhez hasonló dolgot művelsz, akkor rögtön befejezem a mesedélutánt. Világosan fogalmaztam??? Na de akkor kezdjük az elején.

Valamikor jó sokkal ezelőtt, körülbelül ezer éve már, hogy megszülettem, a Mikaelson család egyszem leánygyermekeként immáron az új világban. A családom az után döntött úgy, hogy ideköltözik, miután Joshua a legidősebb gyermekük pestisjárványban meghalt. De rajta kívül volt szerencsém a sorstól kapni még öt fiútestvért. Elijah, Finn, Nik, Kol és Henrik személyében. Igazából, nem volt túl izgalmas gyerekkorom. Ugyan azt csináltam, mint minden korombeli, kivéve persze azt a tényt, hogy boszorkány leszármazottja vagyok, így minimális képességeim, már akkoriban is mutatkozni kezdtek.
Szükségünk is volt arra, hogy kihasználjam az adottságaimat, mivel a szomszédaink vérfarkasok voltak. Mindenki úgy gondolta, hogy nyugiban és békében élünk egymás mellett. De ez nem teljesen volt így, ami részben a keszekusza szerelmi szösszeneteknek volt köszönhető a fiatalok között. Tudtuk a szabályokat, és tiszteletben is tartottuk őket, egészen addig a végzetes éjszakáig.
Klaus és Henrik egy éjszaka kíváncsian arra mi is történik egy farkassal az átváltozása alatt, kiszöktek otthonról és sajnos ez lett a legfiatalabb testvérem veszte. Másnap reggel amikor még a nap elég alacsonyan járt, idegesen sétálgattam a faluban, hiszen akkorra már régen vissza kellett volna érniük. ~ Hiába mondtam nekik, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, de lehetett nekik beszélni? persze hogy nem. Mindig csak a saját konok fejük után mennek. ~ futott át az agyamon a gondolat, amikor is megláttam, hogy Nik a karjában cipeli Henrik élettelen testét.
Az egész falut lesújtotta Nik állítása, miszerint az egyik farkas marcangolta szét a testvérünket. Ez ha lehet még inkább felszította a családunkban a farkasok iránt érzett ellenszenvet. Így anyám, hogy soha többé ne veszíthesse el egyik gyermekét sem, ezért varázslatot küldött ránk, amellyel új fajt teremtett, mégpedig minket, vámpírokat. Amiről nekünk fogalmunk sem volt. Tudtunkon kívül, Tatia (Elijah és Nik szerelmének) vérével kevert bort itattak velünk, majd a vacsora után apánk mind a négy gyermekének szívébe beledöfte a kardját.
Miután felébredtünk, minden olyan volt, mint egy rossz álom. Egy nagyon ijesztő és bizarr rémálom. De még csak ekkor jött a java, ugyanis apánk ekkor arra kényszerített minket, hogy egy falubeli lány véréből igyunk és befejezzük az átváltozást. Először ugyan vonakodtam, de a csábítás akkora volt, hogy nem sokáig tudtam magam türtőztetni. Az egész testem sajgott és sóvárgott a megváltásért. Az elképzelhetetlen éhség testem minden egyes sejtjét felemésztette. Végtagjaim az éhség érzetének megadóan remegtek és nehézkesek voltak. Oly nehezek akár egy mázsás kő. Így végül engedtem a csábításnak. Egész idő alatt amíg a testvéreim, apánk kérésének eleget téve ittak a lány véréből, én arról fantáziáltam, hogy a torkába mélyesztem pengeéles fogaimat csak azért, hogy hallhassam a lágy bőr pukkanását és, hogy megteljek élettel. Jobban hallok, jobban látok, jobban érzem a szagokat és jobban is érzékelek, ez szinte felemészti az embert. Éppen ezért amikor ők végeztek, én tapadtam a lány nyakára és haraptam át a bőrét, majd mohón kezdtem kortyolni az életet adó vörös nedvet, ami immár az életem fontos és elhagyhatatlan részévé vált és amitől befejeződött az átváltozásunk.
Később, rá kellett ébrednünk, hogy ennek az egésznek hátrányai is vannak, nem is kevés. Ugyanis a napon nem tudtunk anyám napékszerei nélkül mutatkozni és a kedvenc virágaim, amik a nagy fehértölgy tövében nőttek, a verbénák is égették a bőrünket és nem tették lehetővé, hogy használhassuk az embereken az igézést, amikor annál van belőle. Valamint meghívás nélkül sehová sem tudtunk bemenni ahol élő személyek laktak. Az éhségünk viszont egyre idegőrlőbb és erősebbé vált ami egészen ahhoz vezetett, hogy a faluban élők majdnem egészéből táplálkoztunkmár. Így lassan kezdett nyílt titokká válni a létezésünk.
Nem tudom, hogy ennek köze volt e anyánk halálához, de ezután nem sokkal halálát lelte. Miután eltemettük a sírja felett megígértük hárman, Nik, Elijah és én, hogy soha nem hagyjuk cserben egymást, Hogy mindörökre együtt maradunk.

1114

Ebben az évben a testvéreimmel mind a hárman Olaszországban éltünk. Itt találkoztam egy Alexander nevű sráccal akiről annyit kell tudni, hogy vámpír vadász volt. Nagyon hamar egymásba szerettünk, ami így visszagondolva, egy hatalmas hiba volt. Átvert, hazudott és még megölni is megpróbált. Pedig ekkor már azt is eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Azt mondta, hogy segíthet rajtam és a testvéreimen, hogy nem kell így élnünk, mert ő tud egy gyógymódot. Így én bízva benne, segítettem a családom elleni merényletében. Szerencsére Nik ezt sikeresen megakadályozta, de Alexandert megölte. Amivel hatalmas fájdalmat, de egyben megkönnyebbülést is hozott az életünkbe. De mind ezek ellenére én amilyen kis naiv és szerelmes voltam a vadászba, az esküvőnk tevezett helyszínén temettem el a kardjával együtt.

1920

Ebben az időszakban városról városra jártunk Klausszal és csak szórakoztunk. ekkor már éppen elég ideje voltunk vámpírok ahhoz, hogy már csak megszokásból igyunk. De ha lehet a megszokásokon javítani, akkor miért is ne tegyük meg? éppen ezért jártunk minden este szórakozni bárokba. Az egyik ilyen alkalommal ismerkedtem meg, életem egy másik nagy szerelmével. Stefan Salvatore-val. Azonnal egymásba szerettünk, de mivel Mikael a városba érkezett, hogy megölje Nik-et és engem, nem sok időnk maradt egymásra. Miután arra a szórakozóhelyre ahol éppen tartózkodtunk a rendőrök fa golyókkal lőttek menekülni kényszerültünk. Ekkor hagytam el az édesanyámtól kapott nyakláncomat. Akkor este úgy döntöttem, hogy elhagyom Nik-et és Stefannal élek tovább, de ez már lehetetlenné vált abban a pillanatban amikor Klaus megbűvölte őt, hogy felejtsen el minket, engem pedig egy fehértölgy hamujába mártott tőrrel szíven szúrt, és legalább kilencven évre egy koporsóba dugott.

2012

Miután sok év után Kalus terve teljesülni látszott, Szüksége volt arra, hogy az ősboszorkányokkal kapcsolatba léphessen. Ehhez viszont szüksége volt a nyakláncomra, amit ahhoz, hogy megszerezzen fel kellett ébresztenie. Miután magamhoz tértem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mennyire éhes vagyok és mennyire haragszom Nik-re. Éppen ezért amikor újra találkoztunk mérgemben leszúrtam, bár ez tudom, nem árthat neki. De azzal, hogy visszahozta nekem Stefan-t , megoldotta az ellenérzéseimet iránta, mikor azonban rájöttem, hogy nincs meg az amulettem amit keres, újból óriási harag gyúlt bennem.
~Most komolyan miért kell velem szórakozni?~ futott át az agyamon a gondolat ami még jobban szította csak a dühömet.
Ám ezektől eltekintve, a mostani modern világ igazán megdöbbentő volt számomra. DE ami még jobban megdöbbentett, az az volt, hogy Stefan odaadta egy másik lánynak, nevezetesen Elena Gilbertnek a nyakláncomat. Mégis hogy tehetett ilyet? De nem voltam rest ahhoz, hogy visszaszerezzem. Így megfenyegettem őt azzal, hogy megölök mindenkit, akit szeret. Miután visszaszereztem a medálomat, minden szép és jó volt. Újra együtt voltunk a testvéreimmel, és a szerelmemmel, Stefannal. Ám sajna rövid időn belül rá kellett döbbennem, hogy Stefan érzései már megváltoztak és tényleg azt a Gilbert lánykát szereti. Be kell vallanom ez egy csöppet sértette az önérzetem, de fátylat rá.
Később sikeresen szétrobbantok egy cuki kis párt Caroline és Tyler személyében, akit még azon az estén hibriddé változtatott a bátyám és akinek sajna én lettem a bébi csősze, Nik távozása után. Ekkor én beköltöztem a Salvatore panzióba, majd elkezdtem járni a Mystic Falls középiskolába, beiratkoztam a pompom csapatba és nyíltan Caroline szemébe mondtam, hogy igényt tartok a barátjára és a helyére az iskolába. Összefoglalva gyakorlatilag háborút indítottam ellene.
Miután kiderült, hogy az anyám újra és minden vágya az, hogy megöljön bennünket, sok minden csúnyaság megtörtént, addig ameddig végre minden olyan személyt sikeresen eltettünk láb alól aki árthatna nekünk. legalább is azt hittük egészen addig ameddig Alaric át nem változott vérengző gyilkoló vámpírvadász vámpírrá.
Miután Bonnie és Damon elvitték Klaus testét, egyrészt azért, hogy megóvják, másrészt azért, hogy ne árthasson Elenának. Mi alkut kötöttünk velük és amikor én éppen úton voltam, hogy elhozzam, sajna már csak azt láthattam, hogy megölik.
Összetörve, szomorúan és dühösen megpróbáltam bosszút állni, azzal, hogy letérítettem Matt és Elena autóját a Wickery hídról, aminek következtében Elena sajnálatos módon vámpírrá változott, engem pedig mindenki megutált. Ami annak a következménye, hogy már megint előbb cselekedtem, mint , hogy végig gondoltam volna mit is teszek.


♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
A félelem, ami a lelkembe mart olyan hatalmas volt, hogy szinte mindent felemésztett. Sehol nem találtam a testvéreimet. Egyedül voltam, az egész nagyvilágban. Elvesztem. Mihez fogok kezdeni így? Ők mindig mellettem álltak, és segítettek, de most sehol sincsenek. Az vágy aziránt, hogy megtaláljam őket, szinte elviselhetetlen volt. Úgy éreztem, ha felhívom magamra a figyelmet, akkor talán ők találnak rám és nem én rájuk. Hatalmas méreteket öltő gyilkolászásba kezdtem bele. Mindenki aki csak egy pindurkát is keresztezte az utamat, máris meggyilkoltam. Senkinek nem kegyelmeztem, sem gyereknek, sem felnőttnek. Az sem érdekelt, ha valaki meglátott, mert belőle is vacsorát csináltam könnyűszerrel. De minden jel arra utalt, hogy minden hiába. A családom sehol, a testvéreim ismételten cserbenhagytak, de miért?
Ekkor pillantottam meg azt a személyt, akit azt hittem soha többé nem fogok látni, egy olyan valakit, akinek a kezébe ajánlottam az életemet. Fogalmam sem volt, hogyan lehetséges az, hogy látom őt, hiszen saját kezűleg temettem el a holttestét. Nem remélhettem, valamilyen módon hozzám hasonlóvá vált, de mégis teljes kábulatba estem a látványától. Egy rövidke pillanatnyi elmélázás után, úgy rohantam felé mint aki az éltető táplálékot pillant meg a sivatagban.
- Alexander! – kiáltottam boldogan, örömtől csillogó tekintettel, miközben felé rohantam és ő egy gyors határozott mozdulattal a karjaiba nem zárt.
- Sssh, itt vagyok szépség. – suttogta a fülembe mialatt körbeforgott velem a saját tengelye körül és lágy, epekedő csókot nyomott az ajkaimra.
- Hogyan lehetséges? Hiszen én… Én azt hittem, hogy… Alex én annyira sajnálom. Annyira hiányoztál. – csacsogtam felszabadultan és őszintén miközben letett a földre és mélyen a szemeimbe nézett.
Elvesztem a tekintetében, abban a szempárban, amit annyira szerettem. Annak a férfinak a szemében, akiért képes lettem volna feladni az addigi életemet és a családomat.
- Tudom drágám, éppen ezért vagyok itt. Megszabadítalak a szenvedéstől. – felelte, és egy határozott mozdulattal beledöfött egy vadászok jelével ellátott tőrt a szívembe.
A fájdalom átjárta az egész testemet és úgy futott ki az egész energia a testemből és csuklottam össze, mint ha emberként az egész maratont kellett volna lefutnom megállás nélkül. A halál könnyű, és békés, de nem nekem való.
Egyik pillanatról a másikra, pattant fel az ólomnehézségű szemhéjam és rá kellett döbbennem, hogy az egész csak egy szörnyű és horribilis álom volt az egykori szerelmemről és az életem folyamán meggyilkolt lelkekről.

♦ ♦ Play by - Claire Holt ♦ ♦